Egy szép szerelem vége? A Samsung és a Qualcomm szakítanak?

Általános

Bár nyíltan még egyik fél sem mondta ki azt, amitől már egy ideje tartottunk, a legutóbbi jelentések szerint minden jel arra mutat, hogy a Samsung Galaxy S6 nem egy Snapdragon 810-es processzort, hanem a cég saját Exynos chipjét használja majd.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a Samsungnál továbbra sem sikerült kiküszöbölni a túlmelegedés problémáját, így hiába tudta az LG problémamentesen beépíteni a chipet saját készülékébe, a dél-koreai gyártónak lehet, hogy új megoldás után kell néznie, amennyiben a Qualcomm mérnökeinek nem sikerül orvosolni a dolgot. Most úgy tűnik, hogy megszületett a döntés, és bár a Qualcommnál nem mondták ki nyíltan, hogy a Samsung elállt az üzlettől, módosították az éves pénzügyi előrejelzést, amiből okkal tippelhetünk a dologra. A jelentésben csökkentették az év második felének várható bevételeit, mert egy “nagy partner” úgy döntött, nem a Qualcomm legújabb chipjével dobja piacra a következő csúcskészülékét. Nem sok akkora piaci résztvevő van, aki miatt a Qualcommnak teljesen újra kellene terveznie az évet.

… A jelek tehát igencsak arra utalnak, hogy a Samsung Galaxy S6-ban nem találkozunk majd a Snapdragon 810-zel, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy minden készüléket Exynos processzorral dobnának piacra, hiszen dönthetnek úgy, hogy egy korábbi Qualcomm chipet, mondjuk a Snapdragon 805-öt használják fel, de azért érdemes úgy számolni, hogy nagyrészt házon belül oldják majd meg a dolgot. Ez persze a Qualcommnak is hatalmas érvágás, hiszen a Samsung az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb vásárlójuk volt. Azért sajnálkozni nincs okuk, hiszen számos másik gyártó is bejelentkezett már a processzorért.

>>>A teljes cikk itt<<<


Egy szép szerelem vége? A Samsung és a Qualcomm szakítanak?” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.